Régi, de jó: Ren Sexy Bitch
2012.06.30. 17:31
Zene: David Guetta ft. Akon (Sexy Bitch)
Anime: DearS
Évjárat: 2010
Ápdét
2012.06.24. 12:22
Túl a nyári MATIXconon (amin remélem jól éreztétek magatokat, még ha rövidebb is volt az előre számítottnál), Teljes erőbedobással készülhetek a júliusi programjaimra: Nevezetesen a Balatoni nyaralásomra (ami július 6 és 12 közt esedékes, tehát azokon a napokon a blog szünetel). Illetve a nyári MONDOconra (Július 21.), amire ismét egy frenetikus cosplayjel készülök: Chouhi Yokutoku (azaz Rin-Rin a Koihime Musouból), amiből majd mutogatok képeket és fotókat egy bemutató posztban.
Eljött a MATIXcon hete
2012.06.18. 18:35
A héten pénteken és szombaton (Június 22 ÉS 23) jön a kétnapos nyári MATIXcon, melyre mindenkit nagy szeretettel és sok meglepetéssel várok. A forgatókönyv a szokásos lenne, vagyis aznap 12:45 körül kiállok a Stadionok metróállomás kijáratához, hogy ott várjak a bizonytalanabb vendégekre (Aki pedig önállóan hozzám talál a Százados útra, az nyugodtan várjon rám a kapunál, ígérem sietünk). Aztán 13:00-kor elindítjuk a talit, hogy a programokkal ne csússzunk.
Mint mondtam, hozzátok a top10-es animelistátokat, hogy a listacsatát is lebonyolíthassuk (ugyanis beleszámítom a szabad játék eredményeibe).
Remélem eljöttök és jól szórakoztok majd nálam.
Régi, de jó: Megachu AMV
2012.05.29. 22:33
Anime: Megachu! (Megami Chuuhou)
Zene: Miss Papaya (Cinderella)
Évjárat: 2009
Egy hónap múlva Nyári MATIXcon
2012.05.23. 16:20
A meghíváshoz tennék egy kis kiegészítést. Ha úgy tetszik "házi feladatot" adnék az eseményig. Nevezetesen: Minden vendég hozza magával a Top10 anime listáját! (Ha nincs, akkor csináljon egyet) Ugyanis szabad játék keretében "listák csatáját" is játszunk majd, ami a végeredményt is befolyásolhatja.
Nyári MATIXcon 2012 (Június 22-23)
2012.05.02. 20:43
Szeretettel várok minden kedves MATIXost és érdeklődőt az idei két napos nyári MATIXconon.
Időpont: 2012. Június 22. 13:00 – 20:00 illetve Június 23. 13:00 - 18:00
Helyszín: Budapest, VIII. ker. Százados út 19-23/a (kapucsengő: 27)
Programízelítő:
- MATIX vetítés
- Szabad játék
- Cosplay bemutató és konzultáció
- Szobaavatás
- Tombolasorsolás
TOVÁBBI RÉSZLETEK ÉS HIVATALOS BROSSÚRA
Új MATIX tabló
2012.05.01. 15:59
Nos, íme az új tabló, amit a MATIX Galériában is elérhettek (Nagyobb méretért katt a bélyegképre) Remélem mindenki elégedett vele.
MATIX tablófrissítés
2012.04.18. 14:01
Eljött az idő, hogy a tablónkon végrehajtsuk a frissítéseket. Ezért kérek minden tagot, akinek igénye van a akár a valódi- akár a karakterképe módosítására, jelezze nekem és küldje be hozzá az anyagokat! (Valódi arckép és karakterkép, vagy olyan kép amiből ki tudom vágni az illetőnek legalább a fél arcát. De ezt gondolom tudjátok.) Természetesen az újonnan csatlakozó emberek is küldhetnek nekem magukról képeket a tablóra. Hogy végképp mindenkit megnyugtassak, én is cserélek majd a képemen.
Beküldési (záros) határidő: 2012. április 28
Az új tabló nyilvánosságra hozatala: 2012. április 30.
címeim, amire küldhetitek: manfire@vipmail.hu (mail), momijinoyuutsu@hotmail.com (MSN) v. Facebook oldalam
Véget ért a MONDO(Sakura)con
2012.04.15. 21:31
Vége hát a szokásos eventnek, amin összességében jól éreztem magam. Minden más részletet, a holnap esedékes beszámolóban írok meg. Egyelőre lakonikusan annyit, hogy rekordértékű zsákmányok, nagy találkozások, jó versenyszereplések jellemezték a mostani tavaszi MONDOcont.
Még valami: Ha valaki készített fotókat rólam, akármelyik connapon, azokat nagy örvendezéssel várom (biztos jól mutatok rajtuk).
Eljött a MONDOcon hete!
2012.04.09. 18:58
Bizony, e hétvégén jön a két napos event, amin természetesen én is leszek. A menetrend számomra a szokásos, vagyis conszombaton cosplay craftban 5. fellépőként Ika Musume cosplayemmel jelenek meg. (Remélem tetszeni fog nektek, ha igen, ne habozzatok rám szavazni). Convasárnap reggel pedig a zenekvíz vár reám, amin igyekszem a formámat hozni. Egyéb időben pedig a körülményekre hagyatkozom, de zsákmányolni biztos fogok (ahogy magam ismerem, értékét megint túllicitálom az előző conzsákmányaimhoz képest).
Addig is felkészülési időben ráhangolódom az eventre és körvonalazom a nyárköszöntő MATIXcon körülményeit (Majd mindent megtudtok e tekintetben a MONDOcon után).
Ika Musume cosplay (Tavaszi MONDOcon 2012)
2012.04.02. 22:07
Mivel már elkészült a nagy mű, ideje lenne bemutatnom egyelőre csak adatokban.
Ika Musume cosplay
fő részei:
-2 részes rugalmas vászon dressz, kék szatén szegésekkel és dekorvászon díszítésekkel.
-Csúcsos, rugalmas vászon sapka, oldalain kartonnal merevítve
-gumi abroncs rajta (10 db) szatén szalagból fabrikált csápokkal (csápok önmagukba behajtva tűzőkapoccsal rögzítve).
kiegészítők:
-Kék félhosszú vegyes paróka
-1 pár kék csuklópánt
Fehér kártyák (Szabálykönyv, varázskönyv és nyilvántartás)
2012.03.13. 22:23
Közel 12 éves saját fejlesztésű kártyás akciójátékomról van szó, amit nektek most nyilvánosságra hozok. Valamennyi kártya kézzel rajzolt és mindegyikből csak egy példány van.
Ápdét (Nemsokára Sakuracon)
2012.03.13. 13:27
Túl a Lolitabajnokságon, Sakuraconon innen lelkesen készülök az április 14-15.-én esedékes Sakuraconra, aminek conszombatján szokás szerint miniMATIXcont is beiktathatunk, ha gondoljátok. Magán a conon szokásos menetrendre készülök: Szombat cosplay, amire Ika Musume cpvel készülök (jelenleg 23%-osan kész, de ha kész lesz majd közlök róla egyéb adatokat). Vasárnap pedig vár rám a zenekvíz. Mielőtt bárki kérdezné, a Holdfény Sakuraconjára nem áll szándékomban menni a nyugalmas húsvéti hétvégém érdekében.
Addig is, hogy nem unatkozzatok még kerül pár érdekes stuff a blogra: Többek közt még ma esedékes lehet a fehér kártyáim nyilvántartásának és szabálykönyvének nyilvánosságra hozatala. (Ez egy saját fejlesztésű kártyás akciójátékom, aminek még nincs neve, ezért is csak fehér kártyák, révén hogy valamennyi fehér papírra van rajzolva kézzel. De majd minden megtudtok idejében.) Azzal együtt videók is jönnek majd "Régi de jó" és új MATIX AMV-k egyaránt.
Lolitabajnokság 2012 (Győztes és toplista)
2012.03.11. 18:23
Közel 3 hónapnyi verseny után végre fény derült az év lolijára. A győztes nem más mint USHIROMIYA MARIA, aki 11:7-re győzte le a döntőben Ibuki Suikát. Ezen felül álljon itt képes toplista a főtábla 15 legjobbjával. És most egy kicsit magáról a versenyről és az idei évadról: A Lolitabajnokságot 2010 óta tartom a Lolitron Loli Battle versenysorozatának utódjaként (az idei tehát már a 3. évad). A 2012-es évad sok meglepetést hozott, ugyanakkor ez volt az első évad amiben Ti is közreműködtetek és ezúton is köszönöm nektek a részvételt. Remélem jól szórakoztatok és jövőre is a Lolitabajnoksággal tartotok.
Lolitabajnokság 2012 DÖNTŐ!
2012.03.10. 20:50
Eldőlt hát kik versenyeznek majd az év lolija címéért. Holnap esedékes meccsen fény derül a nyertesre.
USHIROMIYA MARIA (Umineko no Naku Koro Ni) vs. IBUKI SUIKA (Touhou Project)
(Egyébiránt a bronzmeccs is lezajlott időközben, amit Usa Mimi <Kodomo no Jikan> nyert meg Nanával <Elfen Lied> szemben)
Lolitabajnokság (Elődöntők és bronzmeccs holnap)
2012.03.09. 21:53
Célegyenesbe ért hát az idei Lolitabajnokság a legjobb 4-es küzdelmeivel, melyek holnap esedékesek. A vesztesek pedig bronzmeccset vívnak a toplista érdekében. A holnapi meccsek tehát a következők:
Ushiromiya Maria (Umineko no Naku Koro Ni) vs. Nana (Elfen Lied)
Usa Mimi (Kodomo no Jikan) vs. Ibuki Suika (Touhou Project)
Lolitabajnokság (Negyeddöntők)
2012.03.05. 21:29
Kialakult tehát a legjobb 8 mezőnye. De hamarosan továbblépünk a legjobb 8-as küzdelmeivel. Meglátjuk hát kik vesznek részt az elődöntőben. (Kivételesen olyan sorrendben montíroztam a résztvevőket, ahogy össze fognak csapni)
LOLITABAJNOKSÁG (NEGYEDDÖNTŐK)
Lolitabajnokság (Nyolcaddöntők)
2012.02.24. 19:43
Megszületett a nyolcaddöntők beosztása. Ezúttal újra fordulókra mennek a meccsek (minimum 3 forduló/résztvevő). Vagy holnapután vagy hétfőn elindulnak a meccsek, hogy gyorsabban haladjunk. Szavazataitokra most is számítok.
Ápdét
2012.02.20. 21:40
Farsangszünet után, túl a busójáráson (amiről majd küldök képeket). Elmondanám mi lesz majd.
Mivel a MATIX kvízre a MATIX Valentinon nem került sor, ezért hamarosan kirakom a blogra és akár Pályázatra is kiírom, ha gondoljátok.
Új videó: Hamarosan jön, mellyel valszeg lezárom a 4. évadot. Vagy egyveleg, vagy évadválogatás lesz belőle.
Eventek szempontjából: Jövő héten cp.hu farsang, amin mindenképp leszek.
Lolitabajnokság: A legjobb 32 fordulója még a héten lezárul és a jövő héten folytatjuk a legjobb 16 meccseivel.
Lolitabajnokság 3. forduló
2012.02.13. 12:41
Túl a MATIX Valentin hétvégéjén (amiről idővel beszámoló is készül), már semmi akadálya, hogy a legjobb 32 loli megmérkőzhessen. Annyival bonyolultabb a mostani forduló, hogy most már nem körökre, hanem időre megy. Minden meccsre 2 x 45 perc áll rendelkezésre (akárcsak egy futballmeccsen). Szóval drukkoljatok a kedvenceiteknek és szavazzatok!
Másik hír, hogy a hét közepe felé majd technikai szünetet kérek tőletek, a gépem reparálása erejéig (ígérem, nem tart sokáig).
Lolitabajnokság 2012 (legjobb 32)
2012.02.06. 20:20
Múlt héten fejeződött be a legjobb 64 fordulója, és fény derült a legjobb 32 versenyloli kilétére. Viszont már tegnap összesorsoltam a következő forduló menetrendjét, aminek lebonyolítása a MATIX Valentin utántól esedékes. Íme tehát a legjobb 32 listája és tablója, akikre változatlanul várom a szavazatotokat:
Egy hét múlva MATIX Valentin
2012.02.04. 08:59
Remélem már mindenki várja az egy hét múlva esedékes eseményt, amire gyakorlatilag minden készen áll: Nyereménycsomag összerakva, Játékok felkészítve, Csoki is beszerezve hozzá.
A Lolitabajnokságról is vannak híreim:Vége a legjobb 64 körének. A következő forduló a MATIX Valentin és a technikai szünet után következik. Addig is elkészítem a további beosztást és a továbbjutottak montázsát.
Ápdét
2012.01.21. 10:58
Miközben javában zajlik a Lolitabajnokságom 2. fordulója a legjobb 64-be jutásért, (Mostani hétvégén érkezünk a forduló feléhez. Ezért: Szavazni! szavazni! szavazni!) néhány hírt még hozok nektek közben.
Egyfelől a MATIX Valentin eseményeihez tennék hozzá, mivel elszántam magam hogy bevessek a Szabad játékhoz egy komplex MATIX kvízt is. Hogy mikor játsszuk le majd eldöntjük, de feltétlenül próbáljuk ki! A nyeremények továbbra is szupertitkosak, tehát arról nem beszélhetek (Mindig is meglepetésnek szántam a nyereményeket és ha elárulnám, már nem lenne az ugyebár).
Régi, de jó: Lucky Star AMV (B-Boys & Flygirls)
2012.01.18. 22:11
Anime: Lucky Star
Zene: Bombfunk MC's
Évjárat: 2009